2013. május 12., vasárnap

Vigyázz, Mert Az Életedet Teljesen Át Fogja Alakítani

Jól vigyázz, mert ha meghallgatod, fenn áll a veszélye annak, hogy visszafordíthatatlanul megváltoztatja a gondolkodásodat a tanítványságról!!! Ha ez megtörténik, akkor az életed is meg fog változni! Ez volt végig a félév (míg tanítottam) során az imám. És hallom, de majd látom is, hogy milyen átformálódások történtek az életekben. Tessék nekem visszajelezni, érdekel!

Úgyhogy itt vannak a linkek az órákhoz. Ha esetleg vannak üresnek tűnő részek, az azért van, mert a mikrofon rajtam volt és lehet, hogy a hallgatók közül beszél valaki.

Öveket becsatolni, szellemi egészségetekre!

1.óra
2.óra
3.óra 
4.óra 
5.óra 
6.óra 
7.óra 
8.óra 
9.óra 
10.óra 
11.óra 
12.óra
13.óra 

2013. április 28., vasárnap

Egy Jobb Tanítványság 2. rész



Folytassuk csak a témánkat…hadd szóljon...

4. Azt hisszük, hogy a növekedés erőfeszítés nélkül is megtörténik.

Sokan nyugszanak abban a tévhitben, hogy Isten megmentette őket, és most már csak gyülekezetbe kell járni, akár egy héten többször is, és még talán, esetleg, távol tartani magukat az igazán nagy bűnöktől. Egyáltalán nem szándékoznak előrébb lépni a szellemi növekedésükben. És szomorúan mondom, hogy sokat nem is teszünk annak érdekében, hogy ez megváltozzon.
Ehelyett, meg kell értsük, az Írások azt tanítják, hogy hívőként egyikünk sem élhet passzív szemlélőként, sőt „Isten iránti teljes tisztelettel, sőt istenfélelemmel tegyétek teljessé és vigyétek véghez mindazt, ami az üdvösségetekből következik!” (Filippi 2:) A tanítványság minden egyes hívő tudatos erőfeszítéséből fakad. Igen! Erőfeszítés. A növekedés érdekében lépéseket kell tenni, és ez abszolút kegyelmi gondolkodás.
Nem azt mondja ez a rész, hogy tedd teljessé és vidd véghez az üdvösséged. Ez képtelenség! Embernek lehetetlen! Kegyelemből, hit által van az üdvösség. Mégis, hívőként erőfeszítés kell a növekedéshez – de ezzel nem az Istennel való kapcsolatot érdemled ki. HANEM a megfelelő helyre kerülsz ahhoz, hogy Isten növekedést tudjon számodra adni. Ahogy mondta valaki: „A kegyelem ellentéte nem az erőfeszítés; hanem az érdem.”

Leírok egy példát…itt van ez a vers János 8:32…a híres „megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket”. Hmmmm, igaz? „Ámen, Uram!” Jól van, nyugi, hűtsd le magad! Ebből kiindulva, „csak hallgasd az igazságot, annyiszor ahányszor csak istentisztelet van a gyülekezetedben, plusz járjál bibliatanulmányokra, meg minden…hiszen ha hallod a minél több igazságot, akkor az majd elvégzi.” ÁMEN? Hallgass minél több igazságot! ÁMEN? DEHOGY ÁMEN!!!!!!

Képzeljétek „egészen véletlenül” elolvastam az előtte lévő verset is! Egy világ omlott össze bennem! János 8:31-32 „Azután Jézus azokhoz fordult, akik hittek benne: „Ha ragaszkodtok a tanításomhoz, engedelmeskedtek a szavamnak, és annak megfelelően éltek, akkor valóban a tanítványaim vagytok. Akkor majd megismeritek az igazságot, az igazság pedig megszabadít titeket.” Érzitek a különbséget? Amiről Jézus itt beszél, hogy engedelmesek legyünk annak, amit mondott, lépjük meg a következő lépést, alkalmazzuk, amit hallottunk. Ez a tanítvány élete! Aztán, ezzel a tevékeny és erőfeszítésekkel teli élettel ismerjük meg az igazságot. Tehát nem a hallással ismerem meg, hanem, hogy teszem. És csak ekkor jön a szabadítás!

Ezek után csodálkozunk, hogy emberek járnak rendszeresen az istentiszteletre és mégsem élnek meg szabadulást, győzelmet? Én nem csodálkozom!

Pont ezért szüntettük meg a hétközi istentiszteletünket. Hogy mindenkinek legyen kapacitása arra, hogy heti rendszerességgel tudjon HáziCsoportba jönni, ahol az istentiszteleten elhangzott üzenet a témánk. Gyorsan összefoglaljuk, aztán beszélgetünk róla. A két fő kérdésünk mindig ez: mit szólt hozzád Isten és mit kezdesz vele, mi a következő lépésed azzal kapcsolatban?

A növekedés erőfeszítés a hívőnek, de erőfeszítés a közösség vezetőségének is, hogy elősegítsék, és ne akadályozzák a szellemi növekedést azzal, ahogy csinálják a gyülekezetet. Ti hogy álltok ezzel?

5. Nem segítünk az embereknek a gyakorlati lépésekben!

Ahhoz, hogy egy gyülekezet felhasználói kultúráját megváltoztassuk, tudatos tanítványozói terv és stratégia kell. Mi inkább tudatosak vagyunk a prédikálásunk felől; akkor miért nem vagyunk tudatosak a tanítványság stratégia felől?
Ehelyett, nem kell elnézést kérned afelől, hogy bátorítsd az embereket, hogy (1) alapozódjanak meg a hitükben, (2) töltsenek személyes időt Isten Igéjében, és (3) találkozzanak kis csoportokban, mindegy, hogy az bibliatanulmány, vagy házi csoport, szolgáló csoport, vagy bármi más. Adjuk meg a lépéseket és az embereket is, akikkel együtt megtehetik a lépéseket! Tudod mi az amit keresnek az emberek, mire vágynak? Jelentőségteljes kapcsolatokra, ahol megoszthatják egymással az életüket…és nem csak egy tanítványsági órára, kurzusra, iskolára. 

Na ennyi...

2013. április 18., csütörtök

Egy Jobb Tanítványság




Iszonyat jó félévünk van a bibliaiskolában!!! Az óra címe "Tanítványság a gyülekezetben" (ha érdekel írjatok, mert meg tudom osztani a linkeket...szerintem gyökeresen megváltoztatná a gyülekezeti életeteket, ha tanultok belőle és alkalmazzátok. A Tarjánban alapuló közösséget így képzelem el, ahogy az órán tanítottam. És ezek alapján mozdulunk a szegedi gyülekezetben is.) A felkészülések és a tanítás rengeteget hozzáadott, sőt mondhatom azt, megváltoztatta, átváltoztatta a gondolataimat a tanítványságról, tanítványozásról.

Itt az ideje, hogy újra elővegyük és beszéljünk róla, mert a nagy küldetés nem megy tanítványok nélkül.

Miért is kéne beszélni róla?

Mert úgy tűnik Jézusnak ez nagy ügy volt! Mondhatni a „Nagy Küldetés” szíve, hogy „tegyetek tanítványokká minden nemzetet.” Mondhatnám akár úgyis, hogy a tanítványsági modellünk megbukott. El is mondom, hol bukott meg, és adnék néhány tanácsot is a javításra.

  1. Egyenlőség jelet teszünk a tanítványság és az ismeret közé.
Természetesen nem működik a tanítványság, ha nincs benne a bibliai ismeret keresése…DE…legtöbb esetben hívő emberek ledegradálják ezt a folyamatot egy „Olvasd el! Tanulmányozd ezt! Memorizáld ezt! Na most már mehetsz!” szintre. Ez finoman szólva nem szerencsés!
Ehelyett, a tanítványság azt jelenti, hogy egyre inkább olyan leszek, mint Jézus. A Krisztusivá formálódás a cél, „Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak. Igen, azt akarta, hogy Fia legyen az elsőszülött a sok testvér között Isten nagy családjában” (Róm 8:29). A lényeg nem az informálódás, hanem a Krisztusivá való átformálódás. És ez azt jelenti, hogy általánosságban véve nem a tudás és ismeret a lényeg, hanem az, hogy egyre jobban megismerjük Őt. A Krisztusivá formálódás Krisztus ereje nélküli, az tiszteletlenség Ővele!

  1. Programot csinálunk a tanítványságból!
Tanítványság nem egy 7 alkalmas, 10 hetes, 3 éves kurzus. Szükség van az ismeret kutatására ÉS tudatos tettekre is. Túl sokan csak egy könyvet, vagy kurzust ajánlanak fel, miközben amire a legnagyobb szükség van, az az ÉLET.
Ehelyett, mikor Jézus tanítványozott, magával vitte őket a szolgálatba. Úgy néz ki, hogy magaddal viszel egy új hívőt, így együtt csináljátok, ahelyett, hogy csak elmagyarázod neki. A jó hír az, hogy ezt nagyon szeretik az emberek. A házi csoportjainkban azt látom, hogy az emberek többre vágynak, mint egyszer egy héten összejönni…jelentőség teljes kapcsolatokat akarnak, ahol meg tudják osztani az életüket egymással, sőt együtt másokkal! Ez biztos nem egy tanteremben történik!

  1. Azt gondoljuk, hogy a prédikációnkkal tanítványozunk!
Mondom, ahogy gondolom: Pásztorok, túl kell lépnetek azon, hogy azt gondoljátok, az elég, hogy a hétvégi és hétközi prédikációtokkal tanítványozzátok a gyülekezeteket. Ez nem stratégia! Attól a szövegtől, hogy „Ha csak az üzeneteimre hallgatnának, szellemileg növekednének!” meg kell szabadulni!
Ehelyett, a tanítványság egy mindennapos folyamat. Uraim, erőteljesebb tervet kell kialakítsunk a tanítványságra, mint heti 1-2-3 prédikáció. Ez nem önetetést, hanem „etess engem” hozzáállást hoz létre. Ami végül is jó, ha tőled függő, a te irányításod és befolyásolásod alatt lévő embereket akarsz. Csak egy gond van, Krisztus előtt finoman szólva nagy égésed lesz! A tanítványság nem istentisztelet alapú, hanem egy mindennapi elkötelezettség!

Folytatása következik...

Még egyszer...ha érdekel az óra anyaga, akkor meg tudom osztani a linkeket egy bejegyzésben, úgyhogy írjatok vissza, hogy kell e.

JA...és június első szombatján lesz egy egy napos gyülekezet alapítási szemináriumunk Szegeden, ahol többek közt megosztjuk azt is, miért hisszük, hogy a legjobb, és leghatékonyabb evangelizációs módszer a gyülekezet alapítás. Ha érdekel, szintén jelezd!

2013. április 11., csütörtök

Gyülekezet Alapítás Tarjánban 3. Alkalom

Már nincs öt hónap és a Tarjánban alapuló gyülekezet már ott lesz...nem hiszem el, hogy e felé tartunk!!! Hihetetlen Isten munkája a szívekben, a szívemben! Hét éve már puhítja, és készíti fel a szívemet erre és még csak el sem kezdődött! Mi lesz ebből?

Na jó nem ömlengek tovább, megosztom a harmadik alkalom hanganyagát. Itt már sokaknak volt kérdése, így sok részletre fény derült. Köztük arra is, hogy miért gondolkodunk úgy, hogy ne legyen semmiféle átjárás a két gyülekezet között. Persze lesznek közös alkalmaink, de ha kíváncsi vagy, akkor hallgasd meg itt!

A következő kihívást is a leendő csapat elé tettem. A soron következő alkalom (Április 21-én vasárnap 17 órakor) már nem lesz nyitott bárkinek. Azt mondtuk, hogy erre már csak azok jöjjenek, akik valamennyi esélyt látnak, hogy jönnek velünk.

Velünk...Isten munkálkodik Virág szívében!!! Annyira örülök ennek...a kezdeti félelmek ellenére (melyekre igazából még nem kaptunk válaszokat - miből fogunk megélni, mi lesz a gyerekek barátaival, a gyülis barátokkal, hol fogunk lakni) már látása van, vágya van! A kérdéseinkre, melyek elbizonytalaníthatnak minket, a válaszunk ez: "HA ISTEN AKARATA (és az), AKKOR Ő ÁLLJA A CEKKET!!!" Szóval no para!

És képzeljétek már jelentkeztek támogatók, akik azt mondták, hogy nem nagy összeggel, de rendszeresen támogatnának minket a szolgálatban! Elképesztő, hogy Isten hogyan munkálkodik a háttérben, még ott is, ahol nem is gondoltuk volna! Úgyhogy imádkozz kérlek értünk és gondolkozz, hogy a sok lehetőség közül Te melyikkel tudnál segíteni minket! Erről az idő haladtával majd szeretnék írni, de addig is imádkozhattok érte. Mert ahol a kincsetek, ott a szívetek! Na de erről most ennyit!

Hallgassátok meg a felvételt, és nyugodtan kérdezzetek!

Nemsokára újból jelentkezem valami felháborítóan izgalmas bejegyzéssel!!!!!

2013. március 1., péntek

Gyülekezet Alapítás Tarjánban 2. akalom

Egyre izgalmasabb a szitu...már csak 6 hónap és egy 15 fős csapattal ott leszünk Szeged-Tarján városrész közepén, hogy leleplezzük Jézus Krisztus szeretetét és törődését az ottani emberek számára!

Egy olyan gyülekezetet látok magam előtt, ahová az Istentől távol lévő emberek szeretnek járni, sőt rendszeresen visszajárni! Micsoda küldetés!!!

Az elmúlt vasárnap (a bejegyzés végén lesz a link, ahonnan letöltheted) megosztottam, hogy mik azok a fontos értékek, amiket feltétlenül át akarunk majd adni mindenkinek. Íme a lista:

1. Akit megtaláltak, megtalál másokat.
2. A megmentettek szolgálnak másokat.
3. Képtelen vagy Isten raktárait kimeríteni.
4. A növekvő emberek változnak.
5. Nem élhetjük az életünket magányosan.

Ha többet akarsz megtudni ezekről, akkor töltsd le ezen a linken.

Továbbra is imádkozzatok ezért, értünk és természetesen magatokért, hogy milyen módon akarja Isten, hogy részt vegyetek!

Hamarosan újra jelentkezem!!!

2013. január 30., szerda

Összejöttünk!

Gyülekezet alapítás...igen, rajta vagyunk nagyon! Szeptembertől indul a Tarján városrészben lévő gyülekezetünk. Megvolt az első csapat összejövetelünk is! Még nem igazán tudjuk, hogy ki az, aki csatlakozik a csapathoz, de 15 főért imádkozunk! Érdeklődők vannak, de magamon és a családomon kívül még senkiről nem tudom, hogy biztosan velünk akar-e tartani. Úgyhogy imádkozunk, és kérjük az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba, mert Szeged azon része nagyon fehér az aratásra...és hogyan érjük el őket, ha nincs ott gyülekezetünk?

Ha érdekel a dolog,
- kérlek imádkozz értünk, a családomért, a csapatért;
- imádkozz, hogy esetleg csatlakoznál;

ÉS megosztom a hanganyagot, mert olyan ügyesek voltunk, hogy felvettük! Az elhívásomról beszéltem, hogy Isten hogyan helyezte a szívemre a gyülekezet alapítást és hogyan hozott el Budapestről Szegedre...és persze lehetett kérdéseket is feltenni. Hallgassátok (itt a letöltés)!   

2013. január 19., szombat

Már Csak Kilenc Hónap A Startig

Hát elérkezett a történelmi pillanat!!! Mióta imádkozunk ezért!!!! A gyülekezet alapítás...

Szeptemberben indítjuk új gyülekezetünket Tarján városrészben!

Január 27-én vasárnap, délután 17 órától csapat összejövetelt tartunk a gyülekezeti teremben (Szeged, Pulz u. 33.). Kik a hivatalosak? Bárki, mindenki...aki csak egy porszemnyire is kíváncsi arra, hogy mi fog történni...sőt...egyáltalán hogyan fogjuk csinálni. Egy biztos, hogy a 2013-as év egyik legnagyobb kalandja kezdődik el ezen a napon!

GYERTEK ÉS VEGYÜNK RÉSZT BENNE MINDNYÁJAN!


Folyamatosan írni fogok a fejleményekről! Keressétek itt a blogon!