2013. április 18., csütörtök

Egy Jobb Tanítványság




Iszonyat jó félévünk van a bibliaiskolában!!! Az óra címe "Tanítványság a gyülekezetben" (ha érdekel írjatok, mert meg tudom osztani a linkeket...szerintem gyökeresen megváltoztatná a gyülekezeti életeteket, ha tanultok belőle és alkalmazzátok. A Tarjánban alapuló közösséget így képzelem el, ahogy az órán tanítottam. És ezek alapján mozdulunk a szegedi gyülekezetben is.) A felkészülések és a tanítás rengeteget hozzáadott, sőt mondhatom azt, megváltoztatta, átváltoztatta a gondolataimat a tanítványságról, tanítványozásról.

Itt az ideje, hogy újra elővegyük és beszéljünk róla, mert a nagy küldetés nem megy tanítványok nélkül.

Miért is kéne beszélni róla?

Mert úgy tűnik Jézusnak ez nagy ügy volt! Mondhatni a „Nagy Küldetés” szíve, hogy „tegyetek tanítványokká minden nemzetet.” Mondhatnám akár úgyis, hogy a tanítványsági modellünk megbukott. El is mondom, hol bukott meg, és adnék néhány tanácsot is a javításra.

  1. Egyenlőség jelet teszünk a tanítványság és az ismeret közé.
Természetesen nem működik a tanítványság, ha nincs benne a bibliai ismeret keresése…DE…legtöbb esetben hívő emberek ledegradálják ezt a folyamatot egy „Olvasd el! Tanulmányozd ezt! Memorizáld ezt! Na most már mehetsz!” szintre. Ez finoman szólva nem szerencsés!
Ehelyett, a tanítványság azt jelenti, hogy egyre inkább olyan leszek, mint Jézus. A Krisztusivá formálódás a cél, „Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak. Igen, azt akarta, hogy Fia legyen az elsőszülött a sok testvér között Isten nagy családjában” (Róm 8:29). A lényeg nem az informálódás, hanem a Krisztusivá való átformálódás. És ez azt jelenti, hogy általánosságban véve nem a tudás és ismeret a lényeg, hanem az, hogy egyre jobban megismerjük Őt. A Krisztusivá formálódás Krisztus ereje nélküli, az tiszteletlenség Ővele!

  1. Programot csinálunk a tanítványságból!
Tanítványság nem egy 7 alkalmas, 10 hetes, 3 éves kurzus. Szükség van az ismeret kutatására ÉS tudatos tettekre is. Túl sokan csak egy könyvet, vagy kurzust ajánlanak fel, miközben amire a legnagyobb szükség van, az az ÉLET.
Ehelyett, mikor Jézus tanítványozott, magával vitte őket a szolgálatba. Úgy néz ki, hogy magaddal viszel egy új hívőt, így együtt csináljátok, ahelyett, hogy csak elmagyarázod neki. A jó hír az, hogy ezt nagyon szeretik az emberek. A házi csoportjainkban azt látom, hogy az emberek többre vágynak, mint egyszer egy héten összejönni…jelentőség teljes kapcsolatokat akarnak, ahol meg tudják osztani az életüket egymással, sőt együtt másokkal! Ez biztos nem egy tanteremben történik!

  1. Azt gondoljuk, hogy a prédikációnkkal tanítványozunk!
Mondom, ahogy gondolom: Pásztorok, túl kell lépnetek azon, hogy azt gondoljátok, az elég, hogy a hétvégi és hétközi prédikációtokkal tanítványozzátok a gyülekezeteket. Ez nem stratégia! Attól a szövegtől, hogy „Ha csak az üzeneteimre hallgatnának, szellemileg növekednének!” meg kell szabadulni!
Ehelyett, a tanítványság egy mindennapos folyamat. Uraim, erőteljesebb tervet kell kialakítsunk a tanítványságra, mint heti 1-2-3 prédikáció. Ez nem önetetést, hanem „etess engem” hozzáállást hoz létre. Ami végül is jó, ha tőled függő, a te irányításod és befolyásolásod alatt lévő embereket akarsz. Csak egy gond van, Krisztus előtt finoman szólva nagy égésed lesz! A tanítványság nem istentisztelet alapú, hanem egy mindennapi elkötelezettség!

Folytatása következik...

Még egyszer...ha érdekel az óra anyaga, akkor meg tudom osztani a linkeket egy bejegyzésben, úgyhogy írjatok vissza, hogy kell e.

JA...és június első szombatján lesz egy egy napos gyülekezet alapítási szemináriumunk Szegeden, ahol többek közt megosztjuk azt is, miért hisszük, hogy a legjobb, és leghatékonyabb evangelizációs módszer a gyülekezet alapítás. Ha érdekel, szintén jelezd!

3 megjegyzés:

  1. Szia Balázs!

    Érdekes, amit a kettes pontba írtál, mert most csütörtökön (04.18-án), pont ez jött ki nálunk is. Tényleg többet akarnak, mint hetente összejönni, valós kapcsolatokat egymással. Találkozni a hét többi napján is.
    Jó hallani, hogy ez más HCS-ban is így van.

    VálaszTörlés
  2. Én a mindennapit szeretem:)küldenéd a linket?Köszönöm.Marika

    VálaszTörlés
  3. Szia Balázs Tesó!

    Köszönöm a gondolataidat a bátorságodat, hogy mered nevén nevezni a gyereket.
    Szerintem is minden ember közösségre vágyik. Közösségre Istennel és közösségre emberekkel, de nem felszínes, hanem mély és gyakorlati kapcsolatra először Istennel, de igazából ezzel együtt jár az, hogy azt a szeretet amit Jézusban megtapasztalok, megéljem azon keresztül,hogy megosztom újra és újra. Ahogy megismerem őt a kegyelmen és igazságon keresztül, lehetetlen, hogy ne adjam tovább.
    Kérlek, ha megoldható szeretném meghallgatni a tanítványsárgól az Úr szavát.
    Isten Áldjon és vezessen tovább is minden utadon.
    Szeretettel Csillag Laci!

    VálaszTörlés