2010. július 29., csütörtök

A KÁROLI család egy napja

Reggel
Apa: Ébredj fiam és kelj fel a te nyoszolyádról. Óh te rest, meddig fekszel? Mikor kelsz fel a te álmodból? Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefogás, hogy pihenjek; így jő el, mint az útonjáró, a te elkésésed, és a te igazolatlan órád, mint pajzsos férfiú!

Fiú: Hallottam szavad, atyám, és megfélemlék. Vajon tűzfolyam lövellt-é ki a hegyek ormán? Vagy az ég dörög nyári zápor idején? Ó nem, csak atyám ébreszt engem hangos fennszóval.

Apa: Hamar kelj föl tehát és mosódjál meg a fürdőszobában, minek előtte anyád is használná azt, és őt kivárván, elkésésed oly bizonyos lenne, mint ahogyan hajnal követi a sötét éjszakát.

Fiú: Szavaid lelkem mélyébe hatottak atyám, ímé engedelmeskedem, bármely szenvedés hatja is át amaz én földi sátorházamat.

Apa: Helyesen szóltál fiam. Csakhogy a miképpen ajkad kötelezte magát, azonképpen cselekedjék a te tested is, nehogy mellébeszélvén megcsaljad magad.

Délben
Anya: Az ebédidő ímé elközelgetett, eredj el hát fiam hamar, és mosódj meg a te kezed tisztátalanságából, mert boldog a férfiú, aki tiszta kezeket emelhet magasba, valamint a leveseskanálhoz.

Fiú: Felelj nekem anyám igaz beszéddel: mi lészen nékünk ételünk?

Anya: Ímé tökfőzeléket készítettem az én uramnak, és az én uram szemtelen fiának. Életerő az a te izmaidnak és növényi rostok a te beleidnek.

Fiú: Avagy van-é értelme kezeimet fáradságosan megtisztítani, amikor ez hitvány eledelt utálja az én lelkem? Amint az eb visszatér az ő okádására, úgy kell majd nekem is visszatérnem, hogy feltakarítsam, amit kivetett a számon az én bensőm.

Anya: Jól figyelmezz most rám, te megszégyenítő gyermek, hogy rosszul ne menjen sorod. Mert valamint megtörli a szolgálólány a portól a dédpapa képmását, úgy töröllek én képen tégedet tüstént, ha felkelvén el nem végzed nagy sietséggel, amit parancsolék néked.

Fiú: Bizony mondom néked, anyám, sok szenvedés által kell nékünk bejutnunk a mennyek országába, hol nem lészen többé sem jaj, sem könny, sem kézmosás, sem tökfőzeléknek szüntelen fogyasztása.

Délután
Apa: Eredj el, fiam, a te íróasztalodhoz, és szánd oda a te tested és a te lelked amaz te leckéid elvégezésének. Mert tanulás által öregbedik a tudás, és a tankönyv szorgalmas olvasása gyümölcsöz kiváló érdemjegyet.

Fiú: Ímé, atyám, a lélek kész, de a test erőtelen. Sőt annak felette a lélek sem kész, de a test mindazonáltal valójában erőtelen. Az imént gyengeségének lelke vett vala erőt rajtam. Így szóla nékem az én lelkem: heveredj le a te nyoszolyádra, és mérd meg a te lázadat, ha nem vírusos influenza tört-é ki rajtad.

Apa: Fiam, figyelmezz az én szavamra, mert élet lesz az tenéked és egész testednek egészség. Mert én eltökélém magamban, hogy ha a tanulásnak te hirtelenjében hozzá nem látol, bizony nem vonom meg tőled a vesszőt, sőt bővölködendesz majd a te tomporodat érő sűrű csapásokban. Avagy kínoz-e még téged a láz, és terheli-é erőtlenség a te tagjaidat?

Fiú: Ó nem, atyám, úgy érzem, mintha elhagyna engem a láz, és ímé feloldattam az én erőtlenségemből. Lészen annakokáért tanulás és sírás és fogaknak csikorgatása.

Este

Fiú: Ímé szorgalmatosan tudakozódtam a TV műsorban, és megtaláltam azt, amit az én szívem keresett. Kapcsoljuk hát be az készüléket hamar, hogy ne késedelmeskedjünk ama felettébb kívánatos programot megtekinteni.

Apa: Felelj hát nékem fiam, avagy miféle műsor légyen az, melyet megtekinteni te oly igen kívánkozol?

Fiú: Ó Atyám, amaz műsor tartalma előttem nem ismeretes, olvasám azonban címét, mely azon nyomban vágyat ébreszte az én szívemben.

Apa: Mi légyen tehát amaz kívánatos film címe?

Fiú: A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér.

Apa: Halld tehát szavam ó gyermekem: bizony mondom néked ég és föld elmúlnak, de úgy idő el nem fog múlni, hogy mi amaz műsort megtekintenénk, ha mindjárt a készüléket kell is szétvernem a favágó fejszével. Mert könnyebb a tevének a tű fokán átbújni, mint amaz műsornak megjelenni a mi készülékünk képernyőjén. Az idő immár későre jár, térj meg hát hamar a te ágyasházadba, és szenderülj álomba. Ímé én emlékszem, mely fáradtság járta át tagjaid csak kevés időnek előtte, midőn a tanulásnak ideje eljőve.

Fiú: Avagy nincsen-é megírva, hogy az Úr a mi Istenünk késedelmes a haragra és nagy kegyelmű? Miképpen lehet hát, hogy az én atyám nem fárad bele az én szüntelen való egzezcíroztatásomba? Imé az én napjaim nagyobb része nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk. Bizony megemésztetem a te haragod által, és a te búsulásod által megromlom. Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmességed szerint való bosszú-állásodat? És nekem soha nem adtál egy kecske fiat, hogy az én barátaimmal vigadjak!

Apa: Fiam te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd. Vigadnod és örülnöd kellene tehát, hogy fedél van a te fejed fölött, bővölködsz ennivalóban, és lyuk találtatik a te tomporodon. Ímé a kecskehús pedig drága és nehéz beszerezni. De halld hát szavam, eljön még az idő, és az holnap délután lesz, hogy felkelvén elmegyünk a gyülekezet sportnapjára, és lészen ping-pongozás és röplabdázás és sípcsontoknak hangos csattogása.

Légy hát követője azoknak, akik hit és hosszútűrés által öröklik a kedvükre eltöltött szabadidőt.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szellemes, kedves, humor! Élvezettel olvastam!

    VálaszTörlés
  2. Elképesztően JÓ,Balázs! Te vagy a Szerző?

    VálaszTörlés