2010. július 26., hétfő

Lassíts le!

Mindig problémáim vannak a pihenéssel. Habár imádok pihenni. Még lefekvés előtt is kávézom, hátha lesz valami dolgom és el ne aludjak közben. A nyugalom, lelassulni, mindig is nagy dolog lesz számomra. Ha belegondolok nem is olyan egyszerű pihenni és lelassulni, hiszen van munkám, aztán szolgálatom a gyülekezetben, heti 2-3-szor tanítok, és ott a családom, egy feleség és két gyermek (3 és 6 évesek, képzelheted a nyugalmat=mikor alszanak).

Két és fél három éve rájöttem, hogy többet kell pihenjek! Pörögtem vagy 4 évig (amikor gyülekezeti irodában dolgozol, akkor nem kell túl sok idő, hogy úgy tele rakd az időbeosztásod, hogy bele rokkanj). Ha van egy látásod és újabb területeket fedezel fel, akkor ott te vagy a legizgatottabb és te vagyaz, aki fáradhatatlanul csinálod a dolgokat (a munka legnagyobb részét), főleg, ha még csak formálódik a csapatod. Annyira büszke voltam magamra! És azt gondoltam, hogy Isten is büszke rám.

Aztán rájöttem, hogy mennyire nem isten szerint való voltam, mert nem pihentem.

Néhány dolog szíven ütött.

#1 – Amikor arról tanítottam, hogy hogyan ne fáradj ki a szolgálatban, a tízparancsolatot néztem meg, hogy mit mond Isten a nyugalomról. Miért kell pihenni. És most nem arról a nyugalomról szeretnék írni, amit Krisztusban találtunk meg, hanem arról, hogy miért fontos a pihenés. A legtöbb parancsolat nagyon rövid és tömör. Például: "Ne ölj!" vagy "Ne paráználkodj!" vagy "Ne lopj" stb. De ha közelebbről megnézed, látni fogod, hogy a legtöbb figyelmet és a legnagyobb részletességet az a parancsolat kapta, ami a nyugalomról szól. Ezek szerint Isten elég komolyan gondolhatja ezt nem?

Mindig ezt mondtam magamnak: "Az ördög sem vesz ki szabad napot! Így hát nekem se kell..." Aztán rájöttem arra, hogy nem engedhetem meg, hogy az ördög legyen a példa a számomra! Ha egyre inkább Krisztus képére akarok formálódni, akkor követnem kell az Ő parancsolatait és követnem kell az Ő vezetését. És itt jön a második pont.

#2 – Jézus pihent! Jézus a halála előtti utolsó hetében minden nap csinált valamit egy napot kivéve, a szombatot. Ha Isten Fiának volt ideje pihenni az utolsó hetében, akkor nekünk is meg kell találjuk rá az időt.

Itt van egy ismerős történet, ahol Jézus a hajóban van és alszik (Mt 8:23-27; Mk 4:35-41; Lk 8:22-25). Hirtelen nagy vihar támad és a tanítványok teljesen berezelnek-miközben Jézus még mindig alszik. Sok magyarázatot olvastam arról, hogy miért-és a legtöbb nevetséges (mert találgatás). Komolyan, emberek megpróbálják túlszellemiesíteni az egyszerű dolgokat, köztük ezt az írásrészt is. Hallottam: “Jézus azért aludt, mert tudta, hogy Isten az irányítása alatt tart mindent. Mert tudta, hogy Isten mindenható." És ez igaz, Jézus tudta. De kérlek olvasd el a viharos történet előtti részeket, és valami fantasztikus dologra fogsz rájönni-Jézus keményen dolgozott, szolgált másokat, démonokat űzött ki, plusz még bajlódott a vallásos idiótákkal is. Úgyhogy mindezek után félre húzódott és aludt. Miért? MERT FÁRADT VOLT! Mit tett amikor fáradt volt? Megpihent. Ugyanúgy ahogy Isten is a 7-dik napon a teremtéskor. Isten megmutatta, Jézus megmutatta... és mi követhetjük Őt ebben.

Tudom, hogy pihenni, megnyugodni, lelassítani nehéz, főleg nekem. DE, ha Jézushoz hasonlatosak akarunk lenni, akkor pihennünk kell és lassítanunk.

1 megjegyzés:

  1. Van úgy velem is, hogy képtelen vagyok a tekintetemet levenni a problémáról, pedig tudom hogy a megoldásra kellene tekintenem. Mint itt látjuk, hogy az ellenség sosem pihen, és ösztönösen arra gondolunk hogy nekünk sem szabad mert ha lazítunk semmi esélyünk ellene, pedig ez nem így van.
    „Zsolt 121,1 Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.”

    VálaszTörlés