2012. március 19., hétfő

Apcsel 3: Az Ő Neve

Apcsel 3-ban Péter és János egy koldussal futott össze, aki a Templom szomszédságában lévő Díszes-kapunál ücsörgött és koldult. Mindenki ismerte őt, hiszen évek óta ott koldult. Ez a fickó csak pár méterre ült attól a helytől, amit a gyógyulás helyének nevezhetnénk, de képtelen volt bemenni oda, mert a beteg és megtört emberek nem voltak szívesen látott vendégek ott. Ez a fickó évekig nézte, ahogy az egészséges, templomba járó emberek bemennek dicséretre és imádatra. A „Díszes” titulus ironikusan írja le ezt a jelenetet, hiszen egyáltalán nem volt díszes.

Látod magad valahol a történetben? Hol? Lehet a koldussal azonosulsz, nem feltétlenül fizikailag, de szellemileg vagy érzelmileg lehet. Hetekre, hónapokra, évekre leragadtál egy helyen. Mások normálisnak mondanak, hogy megerősítsék a benned lévő cinizmust a helyzetedet illetően beletörődtél "ettől jobbra nem igazán számíthatok!" De legbelül jól tudod, hogy határozott változásra van szükséged...OK,de hogyan? Vagy, azokkal azonosulsz, akik csak úgy elsétálnak a koldus mellett. Tudod, hogy tenni kéne valamit, de mit? Mit tehet egy ember? Mit tehet egy gyülekezet?

Nem számít, hol találod meg magad a történetben, csak tudd, hogy a remény egyedül Jézus nevében található. Rajta keresztül a gyógyulás megtörténik, a vallásoskodás eltűnik, a közösségek átformálódnak, és az életek teljesen megváltoznak. Jézus által a megtört teljessé lesz; ami ocsmány az tényleg gyönyörű lesz.

Kérdések elmélkedésre:
1. Mit tanít neked ez az írásrész Istenről? Hogyan tudnád alkalmazni az életedre?
2. Van bármilyen rossz szokásod, amit már elfogadtál normálisnak? Mik azok?
3. A 11. versben azt láthatjuk, hogy a koldus Péterbe és Jánosba kapaszkodik, amint ott állnak mellette. Kik azok az emberek az életedben, akikbe a szükség idején kapaszkodni tudsz, barátok, akik segítenek neked megállni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése