2011. május 19., csütörtök

Isten GYŰLÖLI Mikor Lusták Vagyunk

Most egy olyan üzenet sorozatban vagyunk a gyülekezetben, ahol a Példabeszédek könyvét boncolgatjuk. Isten bölcsessége…fantasztikus! Hihetetlen, hogy mennyire gyakorlati, aktuális, ma is alkalmazható tanácsot tartalmaz! A tegnapi üzenetben említette Pásztor Csaba a lustaságot. Szeretném, ha megnéznénk, mert Isten komolyan kiosztja a lustákat…ami azt jelenti, hogy valószínűleg nem tesz jót nekünk a lustaság!

A példabeszédek könyvét olvasva Isten mindig kihívott abban, hogy keressem a bölcsességet, tartózkodjam a paráznaságtól, költsem bölcsen a pénzem és neveljem a gyermekeim az Isten követésére – DE – most lássuk a lustaságot!

Az első dolog, amit tettem, hogy leellenőriztem magam…mert az egyik legnagyobb félelmem, hogy ne legyek lusta…mint például…

• Lustává válhatok az Istennel való járásomban, mikor leállok azzal, hogy naponta keresem Őt – aminek persze az lesz az eredménye, hogy számos hülye döntést fogok meghozni, mert „boldogulok én egyedül is.”
• A házasságomban is lustává válhatok, hogy már nem úgy kezdeményezek felé, mint anno, mikor még együtt jártunk…vagy NEM úgy szeretem őt, mint ahogy Krisztus szereti a gyülekezetet – aminek az eredménye az lesz, hogy olyan házasságunk lesz, ami NEM Isten szeretetének a visszatükröződése lesz.
• Lustává válhatok a lányaim felnevelésében is, hogy nem töltök velük időt…ahelyett, hogy az életem első számú tanítványozási lehetőségeként kezelném, elhanyagolom őket és sokkal nagyobb érdeklődést mutatok egy TV műsor, egy hobbi, egy szolgálat, és ne adja Isten, de mondjuk valaki más gyermeke iránt (mondván, hogy az milyen rossz körülmények között van.) És ennek eredménye az lesz, hogy a gyerekeim lesznek a legproblémásabbak!!!
• Lustává válhatok az anyagi életemben is és NEM Istent helyezem az első helyre…ÉS folyamatosan kölcsön veszek fel magas kamatokkal és kimerítem a bevásárló kártyáimat, kredit kártyáimat csak azért, mert nem tudom késleltetni a vágyaim beteljesülését – és ezzel pénzügyi megkötözöttségbe, frusztrációba kergetem magam. (Példabeszédek 22:7 igaz – jártam már ott!)
• Lustává válhatok abban is, hogy a vezetőségben/ tanításban való kiválóságra törekedjek – és ezáltal egy olyan kerékvágásba kényszerítem magam, ahol soha nem nyújtózkodom és tágítom magam.

A lustaság, legalábbis, ahogy a Biblia beszél róla, BŰN.

Még egy gondolat…egy gyülekezet is ugyanúgy lustává válhat…most KOMOLYAN, Istent felháborítja! Csak nézd meg azt az „erőforrást” amit a rendelkezésünkre bocsátott…a Biblia, a Szent Szellem, EGY ÜRES SÍR, a legfantasztikusabb és leghatalmasabb történet ezen a földkerekségen. Srácok – a gyülekezetnek SOKKAL többet kéne tennie, mint amit teszünk. ÉS személyesen…úgy gondolom, hogy a gyülekezeti létszámok zsugorodása európában, de akár világ szerte is a LUSTASÁG miatt van.

Példabeszédek 24:30-34 sok gyülekezet állapotára emlékeztetett! Ott van a lehetőség és képesség, de el van hanyagolva, figyelmen kívül hagyva…és mi az eredménye? „Szegénység!” Szegénység – van ettől jobb szó, ami sok gyülekezetet leír manapság?

Tehát…

Igen szorgalom kell és munka ahhoz, hogy elérjük az elveszetteket Krisztusért…SOKKAL KÖNNYEBB a pokolba kárhoztatni őket csak azért, mert „nem olyanok, mint mi!”

Tudom, hogy az egyik legnagyobbb veszély számunkra, gyülekezet számára, hogy egy nap megszokottakká válunk mindazzal, amit Isten tett köztünk, amit úgy hívok, hogy szellemi tempomat, másszóval lustává válni. ISTENEM SEGÍTS NEKÜNK! Segíts nekünk abban, hogy mindig megtegyük az extra mérföldet abban, hogy a Te Fiad Jézus nevét híressé tegyük!!!

Lustaság…Isten utálja…

Néhány vers, hogy olvasgassátok:

• Példabeszédek 6:6
• Példabeszédek 6:9
• Példabeszédek 10:26
• Példabeszédek 13:4
• Példabeszédek 15:19
• Példabeszédek 19:24
• Példabeszédek 20:4
• Példabeszédek 21:25
• Példabeszédek 22:13
• Példabeszédek 24:30
• Példabeszédek 26:13-16

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése