2011. április 7., csütörtök

Álmodom Egy Gyülekezetről… 1. rész

Kérdezik a családomban, hogy „Miért csinálod azt, amit csinálsz?” Egyszerű – ÉG BENNEM egy látás, amit Isten rakott a szívembe. Volt idő, mikor utáltam a gyülekezetet, de Isten fenekestül felforgatta az életem és letettem minden álmomat elé (igazából nem volt semmi, csak üresség) és Ő adott helyette egy olyan álmot, ami most lángol a szívemben!!!

Szinte egész nap ezen gondolkodom – beszélek róla másoknak – a Ő gyülekezetéről, menyasszonyáról…és azt akarom, hogy ragyogó legyen, csillogó és fényes, nem pedig olyan, aki egy sötét sarokban ül, elrejtőzve és nem mer megszólalni. Egy olyan gyülekezetről álmodom, amit…

#1 – A „Bűnös” Emberek Szeretnek, A Vallásos Emberek Gyűlölnek

Honnan szedtem ezt az ötletet? Nagyon egyszerű – JÉZUS.

Az evangéliumokat olvasva nyilvánvaló, hogy csak egyetlen egy csoport volt, akik gyűlölték Jézust, és ezek az önigaz vallásos emberek voltak, akik azt hitték, hogy nekik van igazuk. Utálták Jézust, azt amit tett – és tulajdonképpen ők voltak a felelősei a meggyilkolásának.

De a „bűnösök,” a prostituáltak, a vámszedők, a leprások – ők SZERETTÉK. Jézust lenézték a vallás emberek, amiért „ezekkel” lógott állandóan. De ez nem tudta Őt megállítani. (Mt 9:9-13)

Ilyen gyülekezetről álmodom – ahol az összetört emberek, a reménytelenek, azok, akik tudják, hogy elszúrták, akik még azt sem tudják, hogy mi a különbség Ó-és Újszövetség között…nekik akarok egy helyet…és meg is van a helyük itt szegedi gyülekezetünkben.

Felháborító, azok az emberek, akik nem ismerik Jézust ki vannak rekesztve, és azok, akik ismerik Őt úgy csinálnak, mintha az ő pont-pont-pont-juk nem is lenne büdös! Sokszor találkoztam olyan keresztényekkel, akik sokkal elfuseráltabbak voltak, mint azok, akik még Isten királyságán kívül voltak!

Olyan gyülekezetet akarunk, amiről azt mondják majd „Ja, a Biblia Szól! Az az a hely, ahová a bűnösök járnak!”

Például az én prédikálásom sokszor sértő némelyeknek…de nekem ez teljesen rendben van. Döntenem kell, hogy kit sértek meg…és én úgy döntöttem, hogy minden alkalommal sértegetni fogom a Farizeust, hogy el tudjam érni a „bűnöst”.

#2 – Ahol Életek Változnak Meg


Látjuk ezt hétről-hétre…valaki, aki szellemi megkötözöttségben van évekig…aztán teljesen feltüzelve, erővel telve itt van köztünk…és kész bármire…szolgál…az élete megváltozott és nem tud már gyülekezet nélkül élni!

Aztán vannak, akik alkohol problémával küszködtek, drogokkal…de az Úr megszabadította őket és egy nagyszerű élet várományosai.

És mehetnénk tovább – de a zárójeles rész számomra, mikor gyülekezetekre gondolok, AZ ÉLETEK MEGVÁLTOZÁSA. Jézus életeket változtat meg…és ha életek nem változnak meg, akkor az lehet azért van, mert nincs ott Jézus – csak egy gondolat.

Azt szeretném látni, hogy emberek találkoznak Jézussal. Függőséggel rendelkező emberek megszabadulnak. Házasságok helyreállnak. Azt akarom látni, ahogy emberek szerelembe esnek Isten Igéjével. Azt akarom látni, ahogy emberek rendbe teszik az anyagi életüket. Azt akarom látni, hogy egyedülállók a megfelelő személlyel házasodnak össze…és házasok MARADNAK. Azt akarom látni, hogy a gyerekeket a szüleik nevelik fel EGYÜTT! Azt akarom látni, hogy a gyülekezet gyülekezet legyen!!!

Jön még több holnap is…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése