2011. május 10., kedd

Első Helyen Van Isten A Pénzügyeidben?

Bármikor pénzről beszélek az istentiszteleten (ahogy nemsokára megint tesszük) MINDIG megemlítem, hogy én mennyire elszúrtam annak idején. 1997-ben fogadtam el Jézust Megváltómnak, de csak 2008-ban (1999-től kezdve benne volt Isten az anyagi életünkben, de nem teljesen…csak időszakosan) adtam át TELJESEN az anyagi életemet Istennek – és mondhatom, nem a könnyű útját választottam a tanulásnak, míg Isten nem lett az Úr a pénzügyeinkben és én „elengedtem” a dolgot.

Melyek voltak a hülye döntéseim? Néhány…

• Kölcsön adtam másoknak; miért, hiszen azt mondták vissza fogják adni!
• Autót vettem, amire 60 hónap részlet volt! És közben egy másikat is, amire 36 hónap részlet volt! És teljesen azt hittem, hogy milyen jól jártam…
• Bevásárló kártyák – te jó ég, hogy lehettem ilyen idióta…csak azért váltottam ki, hogy „HA ESETLEG tényleg szükség lesz rá”, VÉSZHELYZET esetén. Ja…hamar kimerítettem – és jött a következő, hogy azzal kiegyenlítsem, és aztán azt is kimerítettem, de az első kártyát szintén lemerítettem. Brutális kamatai vannak…az évek során hihetetlen mennyiséget adakoztam a bankoknak (mi lett volna, ha a gyülekezet kapta volna azt a pénzt NEM?)
• A pénz intézetek az apró betűikkel a szerződésekben…csak azért vannak, mert nem akarják, hogy tudd, át leszel vágva!
• Vedd meg most, és fizess később – bizony-bizony, fantasztikus úgy fizetni a részleteket valamiért, amit már igazából elhasználtál, de még köhögöd a részleteket.
• Ja, és a legalattomosabb, hogy többet költök, mint keresek. Az emberek 99%-nál nem azzal van a gond, hogy nem keresnek eleget, hanem az, hogy többet költenek, mint amennyit keresnek. Nincs elég bevétele ahhoz, hogy azt a bizonyos életstílust fenntartsa. Így élik fel sokan a tartalékaikat, amikor örököltek valamit, vagy eladtak valamit és szépen eltűnik, semmivé válik. És ahogy közeledik ennek a napja, egyre nagyobb a pánik.

És azok az összegek, amik nekem összejöttek eltörpülnek azok mellett, amikkel emberek nagy része tartozik a kölcsönök és hitelek által.

2008-ban…erre a végső konklúzióra jutottam, „Mikor Jézus megváltott…mindenestül tette ezt, teljes lényemet…és ha képes arra, hogy megment a pokoltól, mert alávetettem az életem Neki, akkor miért ne húzna ki az anyagi csávából is, ha teljesen alávetem Neki ezt a területet is az életemben?”

Srácok…tényleg küszködtem ezzel…voltak kifogásaim, hogy miért ne fizessem a tizedemet alkalomadtán. Nagyon „szent” kifogásaim voltak…ÉS A SZOLGÁLATBAN VOLTAM…egészen addig, amíg az Úr meg nem rengette az én kis világomat néhány dologgal…

Egyébként, mikor erről a témáról tanítók, akkor ezek az igék rendszeresen visszatérnek.

Malakiás 3:6-12 – itt megmutatta Isten, hogy az anyagi életem átok alatt volt, mert nem Ő volt az első helyen…és ha hitben kilépnék, akkor olyan módokon áldana meg, amikről nem is álmodtam.

Máté 6:21 – itt azt mutatta meg, hogy LEHETETLEN Jézust „Uramnak” nevezni, ha a „pénztárcám” ezt nem támasztja alá.

Máté 6:24 – aztán azzal is szembesülnöm kellett, hogy a pénzzel való megszállottság azt is magával vonta, hogy nem Isten megszállottja voltam!

1 Korinthus 16:1-2
-ben megmutatta, ha csak megteszem az én részemet, akkor a gyülekezetnek nem kellene külön gyűjtést szervezni missziós felajánlásra, meg különböző szolgálat megmentő programokra, mert a tized bőven elegendő lenne Isten munkájára.

2 Korinthus 9:6-15 egy ágyékrugással ért fel!!! Azért nem adtam, mert nem bíztam Istenben…és képmutatás volt az, hogy az örökkévalóságot illetően hittem Őbenne, de a pénztárcámat illetően nem.

2 Korinthus 9:15 volt az utolsó szeg a koporsómban – Isten adakozó, kegyelmi adakozó…bőkezű adakozó, hiszen a poklot érdemeltem…de abban a pillanatban, hogy Hozzá kiáltottam, Jézus megmentett!!! Ez ajándék!!!

Tehát, végül eljutottam arra a megvallásra, hogy „Sajnálom Uram, hogy eddig megraboltalak (Malakiás 3:8-9), ezeket most teljes szívemből megbánom.” NEM volt könnyű, mert minden alkalommal, mikor a tizedet beletettem a koszárba, feljöttek azok a területek, ahol ezt a pénzt elkölthetném. DE a Szent Szellem sokszor emlékeztetett arra, hogy „Az adakozás az EGYETLEN módja annak, hogy kifejezd a szereteted irántam!” Isten úgy mutatta meg az Ő szeretetét, hogy ADOTT!!! (János 3:16)

Ez az én történetem. Egyike vagyok azoknak, akik elmondhatják, hogy az erre a pontra való eljutás küszködésekkel volt telve…de most, hogy itt vagyok azt mondom, NEM ENGEDHETEM MEG MAGAMNAK, hogy NE adjam a tized az Úr házának!!!

Srácok…mind Istené – MINDEN. Én csak sáfára vagyok a rám bízott dogoknak…és ha azt mondja Isten, hogy TEGYEM ŐT AZ ELSŐ HELYRE (Példabeszédek 3:9-10) akkor meg fogom tenni – sosem vezetett még félre – SOHA – és évekig csináltam ezt nélküle és nem volt más, csak anyagi nehézségek!!! Úgyhogy nincs mit vesztenem.

Még egy dolog…a tized az első dolog abban, hogy Őt helyezed-e az első helyre, de NEM az egyetlen. És erre 2 évvel ezelőtt jöttem rá. Meg kellett tanulnom, hogy hogyan éljünk költségvetésből – bölcs anyagi döntések meghozatala, leállni azzal, hogy impulzusok hatására vásároljak és megtanulni befektetni a pénzem.

SENKI NEM tanította ezt…de ha őszinte akarok lenni, akkor mindezek, plusz a tized adása – VALÓSÁGGAL elkezdtünk világosságban és nyugalomban élni az anyagiakat illetően.

És ezért mondom azt, hogy ha félelmeid és küszködésed van az anyagi életehttp://www.blogger.com/img/blank.gifd területén, akkor kérj tanácsot bátran. Hallgass meg tanításokat erről (találsz a honlapunkon www.szeged.bibliaszol.hu) vagy akár a jövőben összehozhatnánk egy kis szemináriumot is, hogy együtt erről tanulhassunk. Mit szóltok ehhez?

Ha könyöröghetnék az embereknek, akkor komolyan mondom megtenném!!! Bízzátok rá az anyagi életetek az Úrra. Hogyan? Tized…egy rendszeres módja annak, hogy leellenőrizzem, hogy áll a szívem. Ez értem van…gyakran elmondjuk a gyülekezetnek, mikor az adakozás következik, hogy „Nem akarunk TŐLETEK semmit…ÉRTETEK akarjuk ezt!”

Ez az én történetem…Isten hihetetlen munkát végez a szívemben…azért imádkozom, hogy ugyanezt megtegye mindannyiunk szívében!

8 megjegyzés:

  1. "1 Korinthus 16:1-2-ben megmutatta, ha csak megteszem az én részemet, akkor a gyülekezetnek nem kellene külön gyűjtést szervezni missziós felajánlásra, meg különböző szolgálat megmentő programokra, mert a tized bőven elegendő lenne Isten munkájára."

    Ezt meg tudnád magyarázni? Nem értem hogyan vezetted le a fenti dolgot ebből az igerészből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogyne, megmagyarázom...köszönöm a kérdésed. Ebben a részben a gyülekezetben történő tizedről ír Pál. És nemcsak a Korinthusi gyülekezet fenntartása és szolgálatára megy a tized, amit összegyűjtenek, hanem az Isten népének megsegítésére is. E versekben azt olvashatjuk, hogy a tizedből megy arra is.
      Hát valahogy így vezettem le.

      Törlés
    2. Én nem látom ezt egyértelműnek a fenti igéből levezethetőnek...bele lehet érteni ezt is.

      Amúgy azzal egyetértenék, hogy a gyülekezetek ne "kuncsorogjanak" pénzért, akármilyen extra dolgokra.
      Sokkal inkább jól, hűségesen kellene azt a pénzt felhasználni, amit Istennek adnak a hívek tizedként.
      Bár nem zárnám ki azt a lehetőséget, hogy pl. egy iszapkatasztrófa áldozatainak való segítésre külön gyűjtsenek (de persze, ha a tizednek a tizedét odaadja a gyülekezet, az is van olyan jó)...

      Egy másik kérdésem lenne:
      Azt, hogy a tizedet hova adom az mindegy? A gyülekezetnek kell adni, vagy adhatom bármelyik gyülekezetnek? vagy adhatom egy rászoruló személynek? Vagy egy azt jól felhasználó szervezetnek (Szeretetszolgálat pl.)?

      Köszönöm előre is a választ!

      Törlés
    3. lesz vajon erre válasz, reakció?

      Törlés
    4. Volt válaszom, itt van alább, mert megismételted a kérdésed és oda írtam a választ. Köszönöm az érdeklődésed.

      Törlés
  2. Egy másik kérdésem lenne:
    Azt, hogy a tizedet hova adom az mindegy? A gyülekezetnek kell adni, vagy adhatom bármelyik gyülekezetnek? vagy adhatom egy rászoruló személynek? Vagy egy azt jól felhasználó szervezetnek (Szeretetszolgálat pl.)?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi a kései válaszért...
      Isten Igéje tanít arról, hogy hová adjuk a tizedet. Malakiás 3-ban világosan mondja, hogy hozzuk be a "Templom raktárába, hogy házamban legyen elég élelem!" A tized, mindig az Isten házába ment (ÓSZ,és Zsidók 7, Máté 23:23), de 1Kor16-ban is azt olvashatjuk, hogy a gyülekezet összeadta az adományt és közösen használták fel a közös céljaikra.
      Jákób Bételben adott az Úrnak tizedet, melynek jelentése Isten Háza.

      Szóval a tized megy a saját helyi gyülekezetemhez (a szellemi családomhoz, ahová tartozom), és azon felül adakozom különböző szervezeteknek, egyéneknek, ahogy az Úr vezet.

      Hát röviden ennyi, Isten áldjon.

      Törlés