2010. december 16., csütörtök

A Gyülekezet És A Vele Járó Szenvedély - 4. rész

A három héttel ezelőtti vasárnap FANTASZTIKUS volt!!! Bemerítettünk 6 embert! IGEN URAM! 6 ember állt ki és mondta, hogy „Jézus Krisztus az én Uram és Megváltóm” és nyilvánosan felvállalták és azonosultak Ővele a bemerítkezés által!

Elérkeztünk a negyedik és egyben befejező bejegyzéshez, ami ezt a sorozatot illeti…Isten TÉNYLEG azt akarja, hogy a gyülekezet növekedjen?

Emlékszel, mikor Péterről és a 119 gyülekezeti tagról beszéltünk, a Szent Szellem egy teljesen új és kreatív módon áradt ki, és Péter az Írást használta és Jézus személyére és bevégzett munkájára mutatott? Mik voltak az eredmények? Azt mondja Apcsel 2:41-ben, hogy 3000 ember csatlakozott hozzájuk még UGYANAZON A NAPON!

Na mármost – tetszik, nem tetszik, valaki megszámolta! Hívhatod ezt nem biblikusnak – VÁRJ CSAK – mégsem, mert, hát igen, BENNE VAN A BIBLIÁBAN! Úgyhogy mégsem mondhatod! Volt ott bármi intés vagy dorgálás azért, mert valaki megszámolta? Várj egy percet…el kell olvassam még egyszer…csakhogy biztos legyek. NEM – senki nem lett mérges azért, mert megszámolta.

ÉS…mérges lett bárki „mindazokra az új emberekre” akik aznap csatlakoztak a közösségükhöz? Látsz vagy olvasol a 120 emberből „az igazi csapatból” bárkiről is, hogy azt mondták volna: „Sajnos mostantól kezdve már nem fogunk tudni annyi időt Péterrel és Jánossal tölteni, mint régen!“ Vagy ilyet: „Ez már túl nagy – nem ismerünk mindenkit!!!”

Hadd válaszoljak neked – NEM LÁTHATSZ, és az oka ennek az, hogy a korai gyülekezet Jézus munkájára összpontosított. Jobban érdekelte őket, hogy behozzák az Istentől távollévő embereket Isten királyságába, mint az, hogy együtt lógjanak a pásztorral VAGY egy mélyreható bibliatanulmányozást bonyolítsanak le a kecskéről Mózes 3. könyvében!

És bárki is számolta meg őket (szerintem Lukács volt) – megtette ÚJRA Apcsel 4:4-ben! Hihetetlen nem? És nézd meg a következő verseket is (vedd csak elő a Bibliádat!) Folyamatosan tudtunkra adja a Biblia (Isten), hogy bizonyos SZÁMÚ ember jött és jött a gyülekezetbe.

Apcsel 5:14
• Apcsel 6:1
• Apcsel 6:7
• Apcsel 9:31
• Apcsel 9:35
• Apcsel 9:42
• Apcsel 11:21
• Apcsel 11:24
• Apcsel 14:1
• Apcsel 14:21
• Apcsel 16:5

Apcsel 17:12

Néhányaknak gondjaik voltak azzal, hogy az Alpha-kurzussal próbáltunk elérni embereket, sőt, hogy „kereső-központú” istentiszteleteket is csináltunk! Sajnálom…az ilyen szintű beszélgetéseket nem tudom tolerálni…ha valaki átsiklik azon a tényen, hogy embereket érünk el Krisztusért – hogy ezek az elveszettek megtaláltattak és ezek a megtalált emberek elkezdtek felnőtté válni az Úrban – akkor azt mondanám, hogy ennek a személynek valami nagyon hibádzik a látásmódjával!

Egy gyülekezet lehet kicsi – de nem kéne, hogy kicsi maradjon – egy folyamatos növekedésnek lennie kell – mert a tény az tény – ha valami nem növekszik, akkor haldoklik!!!

Létszámilag még mi is kicsik vagyunk itt Szegeden (kb. 70-en gyerekek nélkül), de van egy vágyunk, látásunk, hogy folyamatosan növekedjünk. Tudjuk milyen kicsinek lenni és milyen küszködni. De nem akarunk, sőt ELUTASÍTJUK, hogy befelé vagy egymás felé fordulók legyünk, miközben a körülöttünk élők meghalnak és mennek a pokolba.

Amúgy, ha úgy érzed, hogy egy gyülekezet túl nagy neked, akkor az két dolgot bizonyít…

#1 – Nem Vagy Tagja Egy Házi Csoportnak! 99.9%-a biztosan nem tagja, aki azt mondja, hogy túl nagy a gyülekezete. Ha tovább olvasod, akkor Apcsel 2:42-47-ben láthatod, hogy egymás otthonában is összejöttek – és tulajdonképpen így történt meg a szolgálat nagy része. Nem Péter és Jézus, meg a többi apostol végezte az összes szolgálatot – ami valójában történt, hogy VISSZA IS UTASÍTOTTÁK, hogy ők csinálják…olvasd el Apcsel 6:1-7-ben és megbizonyosodhatsz magad! Az én tanácsom azoknak, akik a peremen vannak és azt mondják, hogy „túl nagy” a gyülekezet – próbáld ki a házi csoportot!

Na mármost – pár bejegyzést már olvashattál a házi csoportokról. Annyit hadd mondjak el, hogy az nem házi csoport, hogy összejöttök 20-25-en és egy kis istentiszteletet tartotok, ahol valaki megoszt 45 percben a bibliából és jól érzi magát…

#2 – Nem Vagy Benne Valamilyen Szolgálatban! Azok az emberek, akik szolgálnak, ritkán panaszkodnak bármiért is…ÉS ha igen, akkor meg érdemes rájuk hallgatni, mert TUDJUK, hogy odaszántak Isten munkájára a gyülekezetben. Mikor többed magaddal ott vagy vasárnap, akkor van egy szuper érzésed, hogy egy csapatnak a része vagy!!!

Még egy dolog a „túl nagy” témához. Mi lenne, ha ugyanezt a kifogást az életünk más területén is használnánk?

Mi lenne, ha felhívnánk a brókerünket és ezt mondanánk: „Hé haver – most már ne csinálj több pénzt – mert a 60 millió már TÚL SOK!” Szerintem egyből arra gondolna, hogy „Na, ez meg mit szívott?” Ha van befektetett pénzünk, akkor AZT AKARJUK, hogy növekedjen, mert értékes és fontos számunkra…és Isten pedig azt akarja, hogy a gyülekezet növekedjen, mert ÉRTÉKES ÉS FONTOS SZÁMÁRA!

Mi lenne, ha így bánnánk egy Pick-Szeged meccsel? Mi lenne, ha mindenkit ismernem kéne, mielőtt elmehetnék egy meccsre? Hát, sosem mennél! Komolyan, senki sem megy úgy meccsre, hogy mikor odaér, benéz a csarnokba, és azt mondja, „Ez túl nagy – ide nem mehetek be.” Senki sem mondja azt, hogy „Meg vagyok sértve – Katzirz Dávid nem jött személyesen oda hozzám ÉS nem kérte ki a véleményem, hogy hogyan kéne ma játszania!” JAJ NE MÁR!!!

NEM – elmegyünk a meccsre – és olyasmit tapasztalunk meg az ott lévő emberekkel együtt, amit még nem ismertünk – és egy dolog tart össze ott bennünket – PICK-SZEGED! Másnap pedig ezek közül csak egy pici gyülekezetbe hajlandóak elmenni...miért van az, hogy a bankokat és a stadionokat egyre nagyobbra és nagyobbra akarjuk építeni, viszont a gyülekezeteinket meg egyre kisebbre? Csak kíváncsi vagyok!

Igen – mi számolunk Szegeden, rajta vagyunk a számokon, mert Isten is rajta van! Lehet nem tetszik – de több ezren vannak, akiknek tetszik, mert azok a számok lelkeket képviselnek, akik el lettek érve. Kellenek azok a gyülekezetek, akik megteszik, amit meg kell tenni és nem csak a hagyományt, vagy mások és a múlt véleményét követik, hanem a Szent Szellemet a XXI. Században!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése