2010. augusztus 26., csütörtök

Hé, ez jobb, mint a pokol!

Lesznek nehézségeink az életben – ez tény. Ma reggel senki nem ébredt úgy, hogy garantált aggódás mentessége van…így szembe fogunk nézni olyan helyzetekkel, amiktől ledobja a szíjat az agyunk…a nem fogadott hívásoktól kezdve az összes piros lámpáig (miközben késésben vagy egy kényes ügyfélhez menet).

Hogyan bánunk el ezekkel? Üröm vagy öröm…én az örömöt választottam. Hogyan érjük el ezt? Hát úgy, hogy megtanuljuk alkalmazni a „Jobb, mint a pokol!” hozzáállást.

Én is hallottam ezt a kifejezést. Hadd magyarázzam el mit jelent.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian bűnösként születünk…és a bűn ára a halál. Más szóval – amit a bűneimért érdemlek, az a pokol.De a Biblia azt is mondja, hogy Jézus Krisztus kifizette az árat a bűneimért a kereszten, és ha elfogadom az Ő ingyenes ajándékát, ami az örök élet, akkor nem a pokolban fogom tölteni az örökkévalóságot, hanem ezen a hiper-szuper helyen, amit úgy hívnak menny.

Úgyhogy bűnösként a poklot érdemeltem – és ez volt a végső állomása az életemnek, egészen addig, amíg Isten fel nem rázta teljesen az életem…és higyjétek el, az életstílusom tényleg olyan volt, mintha „a pokol expresszen” ültem volna! De Jézus megváltoztatta az életem…teljesen új ember lettem…ha erre az új életre tekintek, akkor azt mondhatom, „Nem számít mi történik – mindegy hány telefon hívást mulasztok el, hány piros lámpa állít meg, hányszor leszek beteg, hányszor jön egy váratlan csekk befizetés, az igazság az, hogy „Ez még mindig jobb, mint a pokol!!!”

Ezt kellett mondjam egy hónappal ezelőtti is. Van egy 20 éves Ladánk, örököltük Virág apukájától. Nagy segítség Virágnak a gyerekekkel, mikor én úton vagyok a munkámból kifolyólag.

Szóval jöttem le kb. egy hónapja a lakásból, és akartam menni valahová a Ladával. De megdöbbenve láttam, hogy valaki belement a hátuljába. Annyira, hogy a doblemez rá volt szakadva a hátsó kerékre. Persze semmi levél, hogy „Bocsi, itt a telfonszámom.” Csak álltam ott és mosolyogtam. Nem tudtam senkire se mérges lenni, úgyhogy álltam ott és újra meg újra azt mondtam magamban, „Hé haver – ez még mindig jobb, mint a pokol!”

Remélem ez segít neked – nekem igen. Krisztus követőjeként az egyik legfantasztikusabb dolog az, hogy dolgok rosszul sülhetnek el, sőt rosszul sülnek el; DE, ez a legnagyobb „pokol”, amit valaha is meg fogunk tapasztalni.

Emlékezz – mindegy mi történik – jobb, mint a pokol!!!

2 megjegyzés:

  1. Hasonlót szoktam gondolni én is nehéz helyzetekben, én arra gondolok hogy az Úr Jézusnak mennivel nehezebb volt, mint most nekem. Nekem jobb mint annak aki értem vállalta a keresztet. Vagy is az én keresztem mennyivel könyebb, mennyivel hordozhatóbb, mint az Úré volt.

    VálaszTörlés
  2. ez segíthet valamelyest. észben fogom tartani. én sokszor gondolom azt, hogy ez egy szituáció egyértelműen csak velem történhet meg. de gondolom sokan vannak ezzel így. mégha (lehet) hogy én arról többet is tudnék mesélni. de nem az a lényeg. köszi Balázs. :))

    VálaszTörlés