2010. szeptember 10., péntek

Kihívás A Hölgyeknek!

A visszajelzésekből ítélve a hölgyek nagyon élvezték a férfiakhoz intézett kihívást. Szerintem most izgulnak, hogy vajon mit fogok majd mondani a hölgyeknek. 

Nyugi…lesz kihívás, de nem ugyanabban a hangnemben, mint ahogy a férfiak kapták. Azt megtanultam, hogy a nők és férfiak teljesen különböznek egymástól (nemcsak kinézetre)…mondhatsz kihívó dolgokat a nőkenk…de ha nem a megfelelő módon teszed, akkor a szavak egyszerűen csak lepattannak és nem lesznek elfogadóak.

Hölgyek – hadd emlékeztesselek titeket valamire. Ahogy Ádámnak, élete első kapcsolata Istennel volt, ugyanígy van ez Évával is. Tudtad ezt? 1 Mózes 2-ben Isten elaltatta Ádámot (nem volt nehéz dolga) és kivett egy bordát, amiből megformálta Évát. Mikor Éva elkészült, Ádám még mindig aludt – ami azt jelenti, hogy Éva legeslegelső kapcsolata ezen a bolygón Istennel volt.

Még mindig azt mondom, ha egy asszony jó feleség akar lenni, akkor muszáj, hogy meghitt kapcsolata legyen Jézussal – nem működik másképp. Tudom, hogy gond van az idő faktorral, munka, gyerekek, ház, lakás, főzés, mosás…bármi legyen is, ahogy a férfiaknak mondtam – ez fontossági sorrend kérdése…és a legfontosabb dolog, amire a férjednek a leginkább szüksége van, hogy szeretet kapcsolatban legyél Jézussal.

Na most…a következő pont…végy nagy levegőt…most lesz egy kicsit erős.

Éva első kapcsolata Istennel volt. A második kapcsolata pedig…a…FÉRJÉVEL és nem a GYEREKEIVEL! (mindjárt jön több is ebből – csak ki akartam emelni ezt másr az elején.)

Asszonyok, ahogy kihívtam a férfiakat abban, hogy fektessenek be a házastársukba, ugyanez igaz nektek is. Az egyik dolog, amire a férfiak talán a világon a legjobban vágynak, az a tisztelet…főleg attól az asszonytól, akibe szerelmesek. (Isten annyira okos – megemlíti ezt Efézus 5:33-ban.)

A férfiak nagyon szeretik azt is, ha elmondják nekik, hogy „milyen jók” bizonyos dolgokban…szeretik, amikor felépítitek őket. A szomorú ebben az, hogy sok feleség figyelmen kívül hagyja ezt, sőt pont az ellenkező irányba megy…széttépi. Hölgyeim, hadd legyek tiszta és világos – nincs olyan férfi a világon, aki azt akarná, hogy miután hazamegy, akkor egy olyen helyre, közegbe érkezik, ahol kritizálás és kárhoztatás van…ahol folyamatosan az van kiemelve és hangsúlyozva, hogy mi az amit NEM csinál jól. Ahol az hangzik el rendszeresen, mikor nincs valami megcsinálva otthon, hogy „Majd felhívom apámat – Ő MEG TUDJA CSINÁLNI!”

Ezért szeret sok férfi inkább a munkahelyén lenni…vagy sokáig dolgozni, túlórázni. Olyanokkal szeret együtt lenni, akik felépítik…és ha ezt nem kapják meg otthon, akkor nem lesz vágyuk arra, hogy sokat legyenek otthon.

A férfi vágyik az elismerésre…és a felesége kell, hogy az első legyen ebben. Hölgyek – hadd tisztázzam a dolgot – a férfiak úgyis meg fogják találni az elismerést…valahol. ÉS ha nem tőletek, akkor megígérhetem, hogy lesz valami „kis aranyos csavargó”, aki fel fogja „építeni”. (És ezt nem a férfi megigazításaként mondom, a felesége elhagyásáért – ez pusztán az oka sokszor!)

Úgyhogy hölgyek – mikor mondtad utoljára a férjednek, hogy köszönöm…bármiért? Hogy pénzt keres, hogy kiviszi a szemetet, hogy lenyírja a füvet – hogy KEMÉNYEN dolgozik? Hadd mondjam el még egyszer, a férfiak VÁGYNAK erre!

Hiszem, hogy a feleség feladata, hogy otthon a férje felé a tisztelet légkörét megteremtse. De annyi helyen láttam, hogy sok-sok gyerek nem tiszteli az édesapját…és az ELSŐ számú oka ennek az édesanya, aki mindig nyíltan zengedezi, hogy milyen hülye a férje és milyen lusta – teszi ezt a szemük láttára!

Ádámnak és Évának…hát…lettek gyerekei. Ez a harmadik kapcsolata – de nagyon tűnik, hogy a mai társadalomban a férj és a gyerek felcserélődött egymással. Asszonyok, tisztázzuk le a dolgot – a Biblia azt mondja, hogy a gyerekek Isten ajándékai – de azt is mondja, hogy a gyerek egy nap majd TÁVOZIK…és akkor ott leszel te és a férjed újra…és ha elhanyagoltad 20 éven keresztül, akkor hogy fog majd kinézni az a kapcsolat?

Láttam már feleségeket, aki visszautasították a randi estét a férjükkel, mert nem akartak megválni a gyerektől 2 órára…ennek az az üzenete a féri számára, hogy „Te és a szükségeid már nem fontosak nekem.” Azt is láttam már, hogy a feleség nem eszik együtt a családdal, kicsi Ödönkének nem ízlik az, amit az anyukája készített neki vacsorára…úgyhogy apa eszik, míg anya megpróbálja kitalálni és elkészíteni, amit Ödönke éppen hajlandó aznap este megenni.

Hadd mondjam el, mielőtt tovább mennék…a gyerekek kis istenek lettek a mai társadalomban! Én éhesen mentem volna aludni, ha a vacsorát eltoltam volna magamtól az asztalnál. De nem így van ez ma…sajnos…imádják a gyerekeket. (És ha mérges lettél, amint ezt olvasod, az éppenséggel azért van, mert az „istened” ellen beszélek!)

Ne érts félre – nem elhanyagolni kell a gyermekeidet – ők ajándékok – őket szeretni kell, tanítani, törődni velük…de a feleség nem hanyagolhatja el a férjét a gyerekkel való törődés miatt – ez nem biblikus.

Még egy dolog hölgyeim…beszélj nyíltan a férjeddel. Az ő feladata, hogy megteremtse otthon a sebezhetőség és a nyitottság légkörét…de a te feladatod, hogy őszinte legyél…tehát amikor megkérdezi, hogy van valami gond és te azt mondod, hogy „nincs”, és mégis van…akkor ez hazugság. Nem tud a gondolataidban olvasni…és a legtöbb esetben a puszta célzások, vagy arc rezzenések sem működnek. Mikor hazajön és a szemetesben találja a vacsorát, akkor valószínűleg tudni fogja, hogy mérges vagy – de segíteni kell neki a részletek feltárásában.

Ennyit mára. Hölgyeim kifelejtettem valamit?

7 megjegyzés:

  1. Köszönjük Balázs! Szükség van a tanításra, mert a vízcsappból is ezeknek az ellenkezője folyik, nem csoda ha magával ragad bennünket, sőt van aki soha nem is látott ideális keresztény családot, lehet hogy ilyen nincs is, de kell a tanítás. Köszönjük.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Balázs, hogy ezt leírtad! Kb. egy évvel ez előtt hallottam erről, bibliai részekkel alátámasztva, és akkor még teljes felháborodással fogadtam, de ma már teljes igazságnak tartom.

    VálaszTörlés
  3. Szia Balázs! Bár én nem vagyok vallásos, de teljes mértékben egyet értek azzal amit itt leírtál, a gyermek kérdésében is. A férjemmel mi is hasonló szellemben építjük a kis családunkat, de ez valóban nem divatos életszemlélet manapság... Ahogy olvastam valahol "tegyük boldoggá a gyereket" járványban szenvednek nagyon sokan, ami akár tönkre is teheti a családi békét.

    VálaszTörlés
  4. De jó ezt hallani! Örülök nektek! Honnan hallottál a blogról?

    VálaszTörlés
  5. Szia Balázs, bár még nincsenek gyerekeim, de ugyanezt láttam szüleimtől, amit Te leírsz. A nő nem cserélheti fel a férjét a gyerekeiért. Én elsősorban társat, férjet szeretnék, aztán majd gyerekeket, de mindig a férjnek kell lenni a 2.-nak Isten után. :) Nekem is vannak ismerőseim, ahol a férj teljesen háttérbe szorult, azt mondja jó neki, de nem hiszem..
    Timi Miskolcról

    VálaszTörlés
  6. Drága Balázs!Szeretettel jegyzem,hogy nálam ez teljesen elfogadott dolog,de ha a férfi nem Isteni szellemben jár........

    VálaszTörlés
  7. Szia Balázs!Meglepve olvasom ezeket a sorokat.Mert ilyen oldalról még NEM fogalmazódott meg bennem amit leírtál ide.Maximálisan egyetértek minden sorával.......de sajnos nem így élek a valóságban.Amin változtatnom kell!!Jókor voltam ismét jó helyen!!És nagyon örülök,hogy rátaláltam erre a blogra:-)További szép napot -Tímea

    VálaszTörlés