2010. október 28., csütörtök

Mítoszok, Melyek Megnyomorítják Az Életünket

Épp hallottam egy sztorit egy családról, megosztom veletek. Az apának elég egyedi nevelési módszerei voltak, amiben gyakran a hazugság is benne volt – amit persze minden szülő használ időnként. („Ha ezt meg ezt csinálod, akkor ez fog történni…”)

Egyszer beterrorizálta a gyereket. Havazott, szép nagy friss hó volt az udvaron. A gyerek ki akart menni, apunak viszont nem volt kedve hozzá. Ezért nem akarta, hogy a gyerek is kimenjen.

Mivel nem a legalávetettebb gyerekek közé tartozott, ezért elindult kifelé az udvarra. Erre apu azt mondta „Ok öcskös…kimehetsz – de vigyázz a hókígyókkal!”

A gyerek megtorpant, berezelt, mert rettegett a kígyóktól! ÉS abban a korban volt, hogy ha apa mondta, akkor az szentírás. DE…soha nem hallott még a hókígyókról…úgyhogy megkérdezte, „Milyenek azok a hókígyók?”

„Hát fiam, csak akkor jönnek elő, ha esik a hó!”

„És harapnak?”

A válasz a szülői manipuláció klasszikusai közé tartozik, „Nem – de felugranak a fenekedbe és halálra fagysz!”

Igen, ezt mondta és a gyerek el is hitte. Hiszen 4 éves volt!!! Felemésztette a gondolat, hogy egy hüllő bemászik és halálra fagyassza.

Ugye nem kell mondani…aznap nem ment ki a hóba. Sőt alig tudták később kitessékelni a gyereket a házból! De eljött az iskolába járás ideje…mindent elmesélt a kígyóról az iskolában…és emiatt kellett először az igazgatóhoz mennie…és ezért „ugrált” aztán anyu az apu fején 10 percen keresztül!

A történet lényege igazából ez lenne: vannak mítoszok, amik rabságban tartanak olyan dolgokban, amik nem igazak. Ezt a mondatot az elmédben tartva szeretnék néhány mítoszt megemlíteni, amit nekem is le kellett győznöm…és néhányotokat meg fog szabadítani és néhányotokat TUDOM, hogy ki fog akasztani…no, itt vannak…

#1 – Egy Keresztény Csak Keresztény Zenét Hallgathat


Emlékszem, hogy ezt a horgot csalival, úszóval együtt nagyon benyeltem! Voltak olyanok, akikkel hála Istennek nem találkoztam, akik különböző felvételeket hátra felé lejátszva győzködték az embereket, hogy a Queen együttes azt akarja, hogy kábszerezz…és, ha meghallgatod az „Another One Bites The Dust” számot, akkor tuti, hogy drog függő leszel.

Miután erről olvastam, beszélgettem is valakivel, már nem is tudom ki volt az, még régen, nagyon új voltam a gyülekezetben, friss biblia iskolás…szóval beszélgettünk, és ő mondta, hogy még SOHA nem hallgatott világi zenét. Úgyhogy – ahelyett, hogy megnéztem volna, hogy mit mond az Írás erről…megtettem azt, amit minden törvénykező tesz – fogja a kicsiny dolgokat – óriásira nagyítja – és vérrel, verítékkel meghaltam ezért a dicső eszméért!

Próbáltam meggyőzni némelyeket, hogy ki kell hajítsák összetörve a Nirvana, 100 Folk Celsius és Halász Judit CD-ket, kazettákat és kezdjenek el Carment és Gregoriánokat hallgatni. (Azóta megbántam ezeket a dolgokat – és nagyon sajnálom…persze azért sarkítom is a dolgot!)

Őszintén – mikor például a Nickelbacks „Savin’ Me” vagy a Coldplay-től „Fix You” dalát hallgatom – imádatot hoz be! Közelebb hoznak az Úr Jézushoz – mert létrehoznak bennem egy nagyon fontos dolgot, hogy Őrajta, Őróla és Ővele gondolkodom! Honnan a fityfenéből vesszük azt az ötletet és jogot arra, hogy egy keresztény csak olyasmit hallgathat, ami 1850 előtt íródott vagy amit csak Michael W. Smith vagy Carmen ad elő?

És nem látom azt sem, hogy a Biblia azt mondaná bárhol is, hogy nem hallgathatunk olyan zenét, amit egy világi banda játszik. (És kérlek ne gyere a „ne szeressük a világot” megjegyzésekkel.) Ha ez az álláspontod, akkor légy szíves hajítsd ki az autód, számítógéped, légkondicionálód, még a vízvezeték hálózatodat is – egyik sincs benne a Bibliában…úgyhogy a világból való dolgok, amiket többnyire világi emberek találtak fel, világiak gyártanak és a haszonból ki tudja milyen világi és gonosz dolgokra költenek…!

#2 – Egy Keresztény Nem Nézhet Televíziót


Igen – vannak azok, akik azt mondják, hogy ha ezt teszed, az beszennyezi az elméd! És beismerem, hogy sok szemét megy a TV-ben, amit nem vagyok hajlandó megnézni (ja, egyébként túl sok időm nincs is nézni)…de mondjuk a LOST vagy a 24 vagy a SZÖKÉS (Prison Break) nagyon tetszett, majd megőrültem értük! (NEM – a Jóban Rosszban-t nem nézem).

Lehet azt mondod most magadban pálcát törve felettem, „Én nem nézek ilyen szemetet…helyette inkább ülök a kanapémon és olvasom a Bibliám…és a Balázsnak is ezt kéne tennie!”

Van egy kis probléma – először is nem tudom hol laksz…másodszor lehet nekem nem lenne kényelmes a kanapéd…harmadszor én olvasom a Bibliám, de a legjobban reggel, vagy délelőtt megy a kapcsolódás Istennel…és a negyedik, hogy ezzel a hozzáállással nem vagy más, mint törvénykező – és úgy csinálsz, „…mintha a tiéd rózsa illatú lenne.”

Szóval – ugyanaz, mint a zenével – azt mondanám, hogy egy keresztény nem nézhet meg BIZONYOS dolgokat a TV-ben, mint például pornó vagy szex tartalmú dolgokat…ezek abszolút nem jók arra, hogy azokon gondolkodjatok. De az, hogy egy sima mezei állítással kijelentsem, hogy minden kereszténynek ki kell dobnia a TV-t az ablakon…hát…az nem Biblikus.

#3 – A Kereszténység Arról Szól, Hogy Betarts Egy Csomó Szabályt

Emlékszem, mikor átadtam az életem Krisztusnak és beszéltek arról a szabadságról, amit kaptam…

Aztán mondtak jó néhány dolgot, amit tennem kellett (vagyis szerintem csak félreértettem, mert azt hittem, hogy ezek által a „jó keresztény ezt teszi” dolgok által leszek elfogadott Isten előtt)…”Itt egy Biblia, olvasd minden nap 30 percet, tanulj meg legalább 3 igeverset hetente, és itt van, hogy hogyan imádkozz – ezt is legalább 30 percet csináld naponta…itt van még egy lista azokról a dolgokról, amiket mondhatsz és nem mondhatsz…” Sokan ismeritek ezt! És nem kell, hogy erre tanítsanak minket. Ez egy automatikus csapda, amibe beleesünk elég hamar a keresztény életünk során.

Úgyhogy…az első éveimet Krisztussal úgy töltöttem, hogy megtanultam, hogy legyek egy jó törvénykező, ahelyett, hogy szerelembe estem volna Ővele!!!

Emberek – Jézus azért halt meg, hogy megszabadítson minket! Mikor erre rájöttem, már AKARTAM olvasni a Bibliám – AKARTAM imádkozni…és nem azért teszem mert TENNEM KELL, hanem azért MERT AKAROM! Tartozom Neki az életemmel, úgyhogy arra vágyom, hogy Ő ragyogjon rajtam keresztül.

Mindig kihívom ezzel az embereket: Találd meg, hogy mi segít neked abban, hogy kapcsolatba kerülj Jézussal, aztán ess szerelembe Ővele…és csináld azt SOKAT!!!

#4 – Ahhoz, Hogy Egy Gyülekezet Növekedjen, Liberális Teológiát Kell Tanítson

Ha egy gyülekezet növekedni fog, akkor oda Krisztus nagyra értékelése, az Írás nagyra értékelése, és az emberek iránti mély szeretet kell…és persze egy vágy arra, hogy ezeket az embereket elhozzuk, elhívjuk egy olyan helyre, ahol az Írás kreatív módon történő tanítását hallhatják…mindezt azért, hogy Jézusról hallhassanak!

Mi itt Szegeden szilárd talajon állunk teológiailag. Hiszünk Jézus halálában és feltámadásában. Hogy Ő az egyetlen út a mennybe, az Atyához. Hiszünk a szó szerinti mennyben és pokolban. Hisszük, hogy a Biblia hiba nélküli. Hisszük, hogy Isten terve az, hogy a gyülekezet által elérje Krisztus üzenetével az egész világot. Igen – hiszünk ezekben!

Ez csak néhány mítosz volt, amik felett győzedelmeskedtem az eddigi 14 éves Krisztussal való járásom során…remélem segít!

2 megjegyzés:

  1. Teljes mértékben eggyetértek a leírtakkal.
    Tudniillik ahogy te is írtad, nincs benne a bibliában,. hogy dobd ki a tv-t vagy a rádiót, nehogy világi zenét halgass!
    És én is hiszem azt, hogy vannak olyan müsorok dalok, ami nem igazán publikus, vagy ronthatja az elménket, viszont Isten szabad akaratot adott nekünk!
    És itt jut eszembe a vers: hogy mindent szabad nekünk, de nem minden használ!!!
    Ja és én is szerettem a szökést, meg a lost-t is:D
    Isten áldjon

    VálaszTörlés
  2. Ez egy nagyon jó írás. Megmutatja miként lehetünk tökéletes, törvénykező Farizeusok. ééés azt is, hogy miként lehetünk Isten igazi gyermekei Jézus Krisztus követői.
    Nem minden használ és van ami árt, de szabadságunk van megtenni dolgokat. Persze van ami után szenvedünk és tanulunk vagy nem. Van aki csak a saját kárán hajlandó tanulni és van aki a más kárán is képes. Sajnos sokan sehogy sem akarnak tanulni.

    Isten áldását kívánom a szolgálatodhoz!

    VálaszTörlés